A torinói leplen talált virágpor kétezer éves temetési szokásokra utal

Egy valenciai konferencián Marzia Boi spanyol kutató megerősítette: A leplen elektronmikroszkópos vizsgálattal azonosított pollennyomok a két évezreddel ezelőtti kor legfinomabb olajainak és keneteinek növényi alkotóelemeire utalnak – amelyeket feljegyzések szerint Kis-Ázsia-szerte használtak a temetkezésnél –, és rendkívüli módon maradtak meg az olajokkal együtt a szövetbe ivódva. A lepel így aligha lehet középkori másolat.

A Baleár-szigetek egyetemén kutató palinológus előadásában kifejtette: „A leplen található – és a lepel származási helyéhez kötődő – pollennyomokból kiderül, milyen olajokkal és kenetekkel kezelték a leplet és a holttestet. E le nem bomló részecskék kétezer éves temetési szertartást idéznek. A pollen az olajoknak köszönhetően beivódott a szövetbe, s így egy rendkívüli történelmi esemény láthatatlan bizonyítékául szolgál.” Zsidó szokás szerint ugyanis a holttestet és a halotti leplet pontosan megszabott szertartás szerint olajokkal és illatos kenetekkel kezelték.

Boi elektronmikroszkópos vizsgálata a lepellel kapcsolatos régebbi pollenkutatások (Max Frei, Danin és Baruch) néhány tévedését is kiigazította. Amit anemónapollennek véltek, valójában pisztácia pollenje; amit pedig Ridolfia segetum és Gundelia tournefortii (palesztin articsóka) pollenjeként azonosítottak – Danin és Baruch úgy vélte, ez utóbbi szúrós leveléből készülhetett a töviskorona –, valójában az Asteraceae (fészkesvirágzatúak) családjába tartozó Helichrysumtól (szalmagyopár) származik – mutatott rá a szakember. Ez a növény adja a leplen található pollen 29,1%-át.

„Valamennyi fellelt növény entomofil (rovarbeporzású), vagyis virágporuk nem a levegőben terjed, hanem rovarok által. Ez azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatnak kellett lennie [a pollenek és] a temetésnél használt növények vagy más anyagok között. Az azonosított pollenek az ókori temetési szertartásoknál leggyakrabban használt növényekhez tartoznak, és jelenlétük arra utal, hogy a leplet és a holttestet olajokkal és kenetekkel dörzsölték be.” A pisztáciafa leveléből, terméséből és kérgéből kenetként is használt balzsamot, a szalmagyopárból pedig kiváló minőségű olajat készítettek. „Arról, hogy ezt az olajat használták a temetéseknél, Arábiától Görögországig több országban feljegyzések tanúskodnak” – mutatott rá a kutató.   

Marzia Boi leszögezte: a leplen található pollennyomok a két évezreddel ezelőtti kor legfinomabb olajainak és keneteinek alkotóelemeire utalnak, és rendkívüli módon maradtak meg a szövetbe ivódva. A Helichrysum helyes azonosítása – amelyet korábban tévesen Gundeliának véltek – azt igazolja, hogy a lepelben fekvő férfi jelentős személy volt.”

A kutató nem tette hozzá, de a fentiek meggyőzően cáfolják azt az elméletet, amely szerint a lepel középkori hamisítvány lenne. Nehezen hihető, hogy egy középkori hamisító tudta volna, milyen keneteket és olajokat használtak az első századi zsidó temetési szertartásoknál, és azokat elő is állította volna, arra számítva, hogy évszázadokkal később akkor még fel nem fedezett tudományos eszközökkel majd rátalálnak a művére – jegyzi meg a Vatican Insider.

(forrás: Magyar Kurír)