Betlehemezés

Az adventi és a karácsonyi idő legismertebb néphagyománya a betlehemezés. Jelenlegi ismereteink szerint a 10. században jelenhetett meg először a magyarlakta vidékeken a több szereplős betlehemes játék, amelyet hosszas előkészület előz meg.
Községünkben idén is elindult egy hittanosokból álló csoport, hogy ismét felevenítse ezt a régi népszokást.


A táborfalvi Magyarok Nagyasszony R. K. Egyházközség hittantanárának, Racskó Zoltánnénak a szervezésében december 23-án ismét betlehemes csoport járta a községet.

A tíz fős hittanos csoport hét családot látogatott meg, akiknek színvonalas műsort adtak elő. A házigazdák meleg teával és süteménnyel kedveskedtek.
A lovaskocsit – ami a betlehemes csoportot szállította – Mészáros Gábor vállalkozó biztosította.
Reméljük, a következő években még több család látja vendégül betlehemező fiataljainkat.

Köszönet mindenkinek a vendéglátásért, valamint a szállításért!

2011. december 30.

Horváth Zoltán

Kapcsolódó bejegyzések

  • Árpád-házi Szent Kinga

    Július 24-én Szent Kingát, Lengyelország és Litvánia védőszentjét ünnepli az Egyház. Esztergomban született 1224. március 5-én IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként. Tizenöt évesen lett lengyel királyné V. Boleszláv hitveseként. Testvére volt Árpád-házi Szent Margitnak és Boldog Jolánnak.

  • 1956 és az eltelelt 54 év

    Ma „ünnepeljük” az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulóját. Vajon miért nem kap a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye elég figyelmet makro- és mikroközösségünkben? Miért elevenedhettek meg az 50. évfordulón a forradalom eseményei? Vajon milyen lesz az idei ünnep?Ezekre a kérdésekre keresem a választ az alábbiakban.

  • „Motoros pap”

    A legutóbbi Szabad Földet olvasva bukkantam rá az alábbi riportra, melyet Borzák Tibor szerkesztő úr nagylelkűen bocsátott rendelkezésünkre. A riport nem csupán Örkény, Táborfalva, Tatárszentgyörgy plébánosaként, hanem lelkes túramotorosként mutatja be Balogh László atyát.

  • Nagyböjt 5. vasárnapjára – püspöki levél

    Kedves Testvérek! Lázár evangéliumi története ad alkalmat arra, hogy az idei húsvéti készületünkben hazánk sorsáról elmélkedjünk.Szentatyánk hívta fel a figyelmünket, hogy az évenként visszatérő nagyböjti szentírási olvasmányok a keresztségre készülőkkel együtt mindannyiunkat segítenek, vezetnek, hogy a jelen körülmények között tudjuk vállalni  keresztségi elkötelezettségünket. Ez annyit jelent, hogy nem általában szeretnénk keresztények lenni, hanem itt és…