Az MKPK körlevele a Család évének megnyitására
�rta: Admin - D�tum: December 27 2010 16:34:00
December 26-án, Szent Család vasárnapján veszi kezdetét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett Család éve. A püspöki konferencia körlevelet adott ki ebbõl az alkalomból, amelyet minden magyarországi katolikus templomban felolvasnak Szent Család vasárnapján.
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Harminc esztendeje annak, hogy 1981-ben II. János Pál pápa kibocsátotta Familiaris consortio kezdetû apostoli buzdítását a keresztény család feladatairól a mai világban. Püspöki Konferenciánk a 2011. évet a Család Évének nyilvánította. Döntésünket az a szándék vezérelte, hogy tanúságot tegyünk hitünkrõl és felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelõsség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt.
Hogyan alakul a családok sorsa Európában, különösen pedig hazánkban? Ez a kérdés alapvetõ emberi problémát tár fel: milyen helyzetben van ma Európa, milyen állapotban élnek földrészünkön, különösen hazánkban az emberek? Nehéz erre átfogó választ adni. Ha a II. Vatikáni Zsinatnak az Egyház a mai világban címû lelkipásztori rendelkezését tartjuk szem elõtt, ma is el kell ismernünk, hogy az igazi választ úgy találhatjuk meg, ha szembenézünk a mai ember örömeivel és reményeivel, bánatával és aggodalmaival (Gaudium et spes 1). Amikor tehát az Egyház értékeli az egyén helyzetét és a társadalom állapotát, újra és újra pozitív és negatív szempontokra hívja fel a figyelmet. Nem azért teszi ezt, mert mindenáron azt akarja kimutatni, hogy a mérleg egyensúlyban van, hanem attól a meggyõzõdéstõl vezérelve, hogy Isten mûve önmagában mindig jó, de a bûn árnyékot vet a teremtett világra. Így hát a hívõ keresztény nem engedhet a reménytelen borúlátás kísértésének, de nem élhet a valóságtól elrugaszkodott álomvilágban sem.
2. Európa, ahol annyi nemzet kultúráját alakította Krisztus evangéliuma, ahonnan a keresztény örömhír hirdetõi eljutottak az egész világra, ma azonosságának mély válságát éli át. Ha elutasítjuk Isten és a vallás gondolatát, sõt a valóság megismerésének lehetõségében is kételkedünk, könnyen kiszolgáltatjuk alapvetõ értékeinket pillanatnyi vágyak és érdekek játékának. Európának és népünknek is szüksége van Istenre. Nem feledkezhetünk meg gyökereinkrõl, mert csak így tudunk reménységgel és a valóság talaján állva tekinteni a jövõbe.
Kortársaink közül sokan abban akarják megélni szabadságukat, hogy mindentõl függetlenítik magukat, semmire nincsenek tekintettel, a másik emberre sem, a közösségre sem, a saját jövõjükre sem. A kellemes közérzetnek ebben a bûvöletében könnyen megeshet, hogy nem vesszük észre: elmúlik az élet, s amire lehetõségünk volt tegnap, az holnapra már a múlté. Gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelezni magunkat a sírig tartó hûségre egy jó házasságban. Pedig olyan lények vagyunk, akiknek a fejlõdéséhez is, a fizikai, szellemi, lelki értékekben való gyarapodásához és kiteljesedéséhez is szüksége van a jó közösség, a szeretõ család biztonságára. Még Isten szeretetét is a családi élet tapasztatából vett fogalmakkal fejezzük ki. Így tudjuk igazán átérezni, mit jelent, hogy õ szeretõ Atyánk, mi pedig egymásnak testvérei vagyunk. Ugyanígy az Egyházban és a közösségben is magabiztosabban, harmonikusabban találjuk meg a helyünket, ha átéltük a szeretet és a bizalom légkörét. Ha megtapasztaltuk az anyai szeretetet, igazi értelmet kap számunkra az is, hogy az Egyházat édesanyánknak valljuk.
Az emberi személy igazi szabadsága lehetõség az Isten akarata szerinti, értékeket teremtõ és megvalósító életre. A szabadság tehát nem a kapcsolatok megszakítását, az azoktól való úgynevezett megszabadulást jelenti, hanem életünk megtöltését a szeretet gazdagságával.
3. Társadalmaink irányvesztésének világos jele a népesség fogyása. Hazánk lakossága az idén tízmillió alá csökkent. Pedig a család egészséges mûködése egyben a társadalom egészségének is fokmérõje. Európában mindenki elismeri, hogy súlyos népesedési probléma alakult ki. A keresztény ember azt is feladatának érzi, hogy a megoldást keresse, mégpedig abból a biztos hitbõl kiindulva, hogy Isten szeret minket, hogy neki terve van velünk. Ezt a tervét pedig Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki.
A család és az élet Isten tervének szerves része, sõt a család lehetõvé teszi, hogy megérezzük az Istennel való közösség örömét. A férfi és a nõ szerelmének szépsége, ha egész életre szóló szövetségre lépnek egymással, Isten legvonzóbb természetes képét jeleníti meg az emberi társadalomban. Ez az életszövetség a férj és a feleség kölcsönös javára, s az új emberi élet elfogadására és nevelésére irányul. Ma mégis azt látjuk, hogy gyakran hiányzik a nyitottság a sírig tartó házassági közösségre. Mintha félnénk attól, hogy igent mondjunk az életre! A mai városi, de egyre inkább a vidéki élet is úgy szervezõdik, hogy nagy nehézséget jelent népes családot fenntartani. Az anyaságot a társadalom nem mindig becsüli meg kellõen. A gazdasági válság és a munkanélküliség szorongást és félelmet hoz sok család életébe. Pedig az anyaság és a családok megérdemlik az egész társadalom megbecsülését és szolidaritását. Az õ támogatásuk nem pusztán szociális kérdés, hanem egész népek, társadalmak jövõjének, létének vagy nemlétének kérdése. Márpedig az élet ára megfizethetetlen. Bármilyen gazdag legyen is egy ember, az életét nem vásárolhatja meg: végül is minden vagyona kevésnek bizonyul. Ahogyan a zsoltár írja: „Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, hogy örökké éljen, s a sírt ne lássa” (Zsolt 49,9-10).
4. Imádkozzunk az idén különös odaadással családjainkért. Legyen a család maga is a közös hit, a közös imádság otthona. Plébániai közösségeink ismerjék meg, tartsák számon a körükben élõ katolikus családokat. Maguk a családok is örömmel találják meg egymással a kapcsolatot. Osszák meg egymással ünnepeiket és gondjaikat, segítsék egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalatok átadásával, és ha szükséges, anyagiakkal is. Büszkeség lehet számunkra olyan családok közösségéhez tartozni, akik gyerekruhával, bútorral, baráti szóval, betegek ápolásával nap mint nap segítik egymást, akik hordozzák a nemzedékek közötti összetartást, akiknek gondjuk van a magányosokra, az idõsekre és a betegekre is. Különös figyelemmel és szeretettel kísérjük azok kereszthordozását, akik súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelnek! Bátorítjuk azokat is, akiknek megtört a családi életük, tartsanak ki a hitben és az Egyházzal való közösségben.
Kérjük a Szent Család áldását családjainkra, kérjük az elsõ magyar szent családnak, Szent István királynak, Boldog Gizellának és Szent Imre hercegnek közbenjáró támogatását. Kérjük a példamutató családapa, Boldog Batthyány-Strattmann László könyörgését családjainkért és egész nemzetünkért. Amen.
Budapest, 2010. december 26, Szent Család vasárnapja
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
(forrás: Magyar Kurir)