Templombúcsú Hernádon


Az idén nyáron – augusztus 7-től 11-éig – egy hetet Sirokon töltöttek hittanosaink. A táborozáson részt vett Gregus Sándor is – tőle kaptuk a következő beszámolót. >>
Örüljetek dicsőségeteknek, adjatok hálát Istennek,aki meghívott titeket a mennyek országába, alleluja. Miserend: április 27. húsvét második vasárnapja 8.00 május 2. péntek 18.00 május 4. húsvét harmadik vasárnapja 8.00 Híreink: – Köszönet a templom díszítéséért és minden segítségért a szertartások körül, valamint az éjszakai keresztúton való részvételért! – Pénteken most nem látogatom meg az elsőpéntekes betekeget….
Július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Beer Miklós megyéspüspök elindította a Váci Egyházmegyei Könyvtár önálló honlapját. Hiszem, hogy az Úristen ránk bízta mindazt, amit Könyvtárunk megőrzött történelmünk sok-sok megpróbáltatása között, és ami egyáltalán megmaradt. Hiszem, hogy az Úristen bízik bennünk, hogy jó gazdái leszünk a ránk bízott értékeknek, olyan gazda, aki kincseiből előhoz újat és régit…
Június 14-én este 6 órakor celebrálta Balogh László atya az idei Úrnapi Szentmisét.Ez a katolikus főünnep magában hordozza az Oltáriszentség templom körüli körbehordozásának néphagyományát is. László atya szentbeszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a hívő embernek meg kell érteni azt, amikor az átváltoztatás pillanatában a bor és a kenyér (ostya) Krisztus vérévé és testévé válik. A…
Hatalmad alá tartozik, Uram, minden,és senki sem állhat ellen akaratodnak.Te teremtettél mindent: az eget, a földet,és mindent, amit az ég határa magába foglal;Te vagy a mindenség ura. Miserend: október 4. évközi 27. vasárnap 10.00 búcsúi szentmise október 11. évközi 28. vasárnap 8.00 Híreink: – Pénteken 5 órakor várjuk a volt elsőáldozókat a közösségbe. – Köszönet…
Az egész Föld Téged imádjon és magasztaljon, Istenünk,nevedet énekkel dicsérje, fölséges Urunk! Miserend: január 15. évközi 2. vasárnap 8.00 január 20. péntek 18.00 január 22. évközi 3. vasárnap 8.00 Híreink: – Kedden este 6 órakor lesz templomunkban a reformátusokkal közös imádság a keresztény egységért. Vendégünk lesz szemők Andrea Tiszteletes Asszony és a református tesvérek. Az…