Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. -- Mt(17:20)
Páter Kiss István Jászberényben született, 1733. november 18-án. Õt Mátyásnak, ikertestvérét Jánosnak keresztelték. "Minthogy olly igen egy formájúak voltunk születésünktõl fogva, hogy szüléink is különbözést közöttünk különben nem találhattak, hanem az én jobb kezemre veres pántlik köttetett megüsmerésre" - írta.
Az ikrek együtt jártak elemi iskolába, azután a pesti piaristákhoz is, és tizennyolc éves korukban, 1751-ben egyszerre léptek Szent Ferenc fiai közé a szécsényi kolostorban. Mátyásból szerzetesi nevén István, Jánosból László lett. Együtt szentelte õket pappá a váci megyés püspök 1757. április 9-én.
P. Kiss István elsõ állomáshelyén, Gyöngyösön számtartóként szolgált. Ezt követõen Jászárokszálláson, majd 1763-tól Kecskeméten tanított, ahol néhány évvel késõbb iskolafelügyelõvé választották. 1766. május 10-én a kecskeméti rendházból indult el a nagy útra. Útközben adományokból élt, mert szegénységi fogadalma miatt pénzt tilos volt magával vinnie. Szerzetes társai fogadták be egy-egy éjszakára, s látták el néhány napi élelemmel. Valamelyik jóakarója bádogból skatulyát csinált neki, ebben vitte "mindenkéjét". Útipoggyásza egy breviáriumból, imakönyvbõl, nyolc "földabroszból" (térképbõl), egy pár zsebkendõbõl és egy "témás kalamárisból" állt. Velencében ült hajóra és nem kevés viszontagság - tengeri vihar, kalózveszedelem - után Alexandrián át érkezett meg a Szentföldre, ahol három évig rendje jeruzsálemi házában teljesített szolgálatot. Betlehemet, Názáretet s a többi szent helyet természetesen mind bejárta. Tapasztalatairól terjedelmes beszámolót írt, elõbb latinul, s ezt a XVIII. század utolsó évtizedében dolgozta át magyarra. Munkájával hitbéli buzgalomra kívánta serkenteni olvasóit, vagy inkább hallgatóságát, a rendházakban ugyanis szokás volt étkezés közben építõ jellegû szövegeket felolvasni. Célját így fogalmazta meg: "Amiket láttunk, hallottunk, tapasztaltunk, tanultunk a szent helyeknek, azokat a magyar hazánkban a mi édes nemzetünkkel közölhessük mind szóval, mind írással".
Írása nyomtatásban csak két évszázaddal késõbb került a nagyközönség elé. Üzenete ma is aktuális: "...legalább a csendesen balítélet nélkül olvasóknak, vagy a könyvet olvasni hallgatóknak lelki javakra s hasznokra lehessek és õket is e szent helyeknek távulvaló tiszteletére felébreszthessem."
(Forrás: Hírös Naptár, *Honismeret, 2004 *Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon *Missziói lapok, 1866 * Péter László: Szegedi ferencesek)
