Pál 228 körül született Thébában. 16 évesen elvesztette szüleit, és nagy vagyon tulajdonosa lett. A keresztényüldözések idején, az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik megtörve a kínzásoktól megtagadták hitüket. Talán õ sem érezte magát elég erõsnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti õt, emiatt vidéki házába húzódott. Nõvére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt.
Isten megérintette a fiatal Pált menekülésében, ezért úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleibõl ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekbõl szõtt, zöldes ruhában). A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak egy holló visz mindennap fél cipót.
Az üldözések alábbhagytak, majd 313-ban Nagy Konstantin császár rendelete nyomán meg is szûntek.
Élete vége felé egy másik egyiptomi remete, Szent Antal miután látomásában tudomást szerzett Pálról látogatta meg õt.
Szent Pál 341-ben halt meg. Késõbb Antal tanítványai, az elsõ szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a barlanghoz, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megõrizték annak helyét. Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált teteme 1169-ben Konstantinápolyba, 1240-ben pedig Velencébe került, a Szent Julián-templomba.
A pálosok nagyon vágytak rá, hogy õsatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. A király 1381-ben hadisarcként megszerezte Remete Szent Pál mumifikálódott holttestét és a magyar földre hozatta. Ezzel Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettõl kezdve a thébai sivatag remetéje Magyarország társvédõszentjeként szerepelt. Elõször Budára, a királyi vár kápolnájába szállították az ereklyét és ünnepélyes, nyilvános tiszteletre kihelyezték. Pálos szerzetesek õrködtek mellette. Innen ünnepi körmenetben a Rend fõmonostorába, a mai Budaszentlõrincre szállították, ahol kápolnát építettek a remete szent tiszteletére. Hamarosan az ország minden részébõl érkeztek ide zarándokok. Így keletkezett a középkorvég egyik legnépszerûbb búcsújáróhelye, s így lett végleg magyarrá az egyiptomi szent.
A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elõl elmenekítették elõbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlõrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.
(Forrás: Magyar Kurír, palosrend.hu, hu.wikipedia.org)
Isten megérintette a fiatal Pált menekülésében, ezért úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleibõl ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekbõl szõtt, zöldes ruhában). A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak egy holló visz mindennap fél cipót.