 Dicsõítsétek Istent a mûvészettel címmel 2010 áprilisában megjelent egy kötet Joseph Ratzinger – pápává választása elõtt és után – a mûvészetrõl, különösen a zenérõl született írásaiból. E gyûjteményben szerepel egy tanulmány Beethovenrõl és a IX. szimfóniáról.
A IX. szimfónia újból és újból csodálatot kelt bennem: az önkéntes számûzetés és a visszavonulás évei után – amikor Beethovennek szembesülnie kellett a külsõ és belsõ nehézségekkel, melyek a mûvészi teremtõképességének elfojtásával fenyegették õt – az immár teljesen süket zeneszerzõ 1824-ben meglepte a nagyközönséget. Egy egy olyan zenemûvel, mely szakít a szimfónia hagyományos formájával és a zenekar, kórus és szólisták közremûködésében felemelkedik az optimizmus és öröm rendkívüli fináléjához – szerepel Ratzinger bíboros írásában.
Mi történt? A figyelmes hallgatók számára maga a muzsika éreztet meg valamit abból, ami az alapja az öröm e váratlan kitörésének. Az öröm felforgató érzése ebben a zenében nem valami könnyelmû vagy felszínes, hanem fáradsággal megszerzett érzés, mely felülkerekedik annak bensõ ürességén, akit a süketség elszigeteltségbe taszított: az elsõ tétel kezdetének a kvintje és egy komor légkör ismételt betörése jelzik ezt – fogalmaz XVI. Benedek pápa.
A csendes magány megtanította Beethovent új módon hallgatni, mely túllépett a leírható és olvasható hangjegyek hangjai elképzelésének egyszerû megtapasztalásán. Ebben az összefüggésben eszembe ötlik Izajás próféta egyik titokzatos sora, aki az igazság és a jog összefüggésében mondta: „Meghallják a süketek azon a napon a könyv szavait, megszabadulván a sötétségtõl és a homálytól, a vakok szemei, látni fognak”. Olyan felfogóképességre utal, amit ajándékba kap az, aki Istentõl elnyerte a külsõ és belsõ megszabadulás kegyelmét.
Így, amikor a Bajor Rádió Kórusa és Zenekara 1989-ben a berlini fal leomlásakor Leonard Bernstein vezetésével Beethoven IX. szimfóniáját játszotta, módosították az Örömóda szövegét „Szabadság, Isten szép szikrája” formára, ami sokkal többet mondott a történelmi pillanat egyszerû érzelménél: az igazi öröm abban a szabadságban gyökerezik, melyet egyedül Isten képes megadni. Õ pedig – némelykor valóban az üresség és a bensõ elszigeteltség idején – akar bennünket figyelmessé tenni az õ süket jelenlétére nemcsak a csillagos égbolt fölött, hanem önmagunk legmélyén is. És ott izzik az isteni szeretet szikrája, amely meg tud szabadítani bennünket attól, amik vagyunk valójában – írta Joseph Ratzinger.
forrás: Magyar Kurír |
