Egy valenciai konferencián Marzia Boi spanyol kutató megerõsítette: A leplen elektronmikroszkópos vizsgálattal azonosított pollennyomok a két évezreddel ezelõtti kor legfinomabb olajainak és keneteinek növényi alkotóelemeire utalnak - amelyeket feljegyzések szerint Kis-Ázsia-szerte használtak a temetkezésnél –, és rendkívüli módon maradtak meg az olajokkal együtt a szövetbe ivódva. A lepel így aligha lehet középkori másolat.
 A Baleár-szigetek egyetemén kutató palinológus elõadásában kifejtette: „A leplen található – és a lepel származási helyéhez kötõdõ – pollennyomokból kiderül, milyen olajokkal és kenetekkel kezelték a leplet és a holttestet. E le nem bomló részecskék kétezer éves temetési szertartást idéznek. A pollen az olajoknak köszönhetõen beivódott a szövetbe, s így egy rendkívüli történelmi esemény láthatatlan bizonyítékául szolgál.” Zsidó szokás szerint ugyanis a holttestet és a halotti leplet pontosan megszabott szertartás szerint olajokkal és illatos kenetekkel kezelték.
Boi elektronmikroszkópos vizsgálata a lepellel kapcsolatos régebbi pollenkutatások (Max Frei, Danin és Baruch) néhány tévedését is kiigazította. Amit anemónapollennek véltek, valójában pisztácia pollenje; amit pedig Ridolfia segetum és Gundelia tournefortii (palesztin articsóka) pollenjeként azonosítottak – Danin és Baruch úgy vélte, ez utóbbi szúrós levelébõl készülhetett a töviskorona –, valójában az Asteraceae (fészkesvirágzatúak) családjába tartozó Helichrysumtól (szalmagyopár) származik – mutatott rá a szakember. Ez a növény adja a leplen található pollen 29,1%-át.
„Valamennyi fellelt növény entomofil (rovarbeporzású), vagyis virágporuk nem a levegõben terjed, hanem rovarok által. Ez azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatnak kellett lennie [a pollenek és] a temetésnél használt növények vagy más anyagok között. Az azonosított pollenek az ókori temetési szertartásoknál leggyakrabban használt növényekhez tartoznak, és jelenlétük arra utal, hogy a leplet és a holttestet olajokkal és kenetekkel dörzsölték be.” A pisztáciafa levelébõl, termésébõl és kérgébõl kenetként is használt balzsamot, a szalmagyopárból pedig kiváló minõségû olajat készítettek. „Arról, hogy ezt az olajat használták a temetéseknél, Arábiától Görögországig több országban feljegyzések tanúskodnak” – mutatott rá a kutató.
Marzia Boi leszögezte: a leplen található pollennyomok a két évezreddel ezelõtti kor legfinomabb olajainak és keneteinek alkotóelemeire utalnak, és rendkívüli módon maradtak meg a szövetbe ivódva. A Helichrysum helyes azonosítása – amelyet korábban tévesen Gundeliának véltek – azt igazolja, hogy a lepelben fekvõ férfi jelentõs személy volt.”
A kutató nem tette hozzá, de a fentiek meggyõzõen cáfolják azt az elméletet, amely szerint a lepel középkori hamisítvány lenne. Nehezen hihetõ, hogy egy középkori hamisító tudta volna, milyen keneteket és olajokat használtak az elsõ századi zsidó temetési szertartásoknál, és azokat elõ is állította volna, arra számítva, hogy évszázadokkal késõbb akkor még fel nem fedezett tudományos eszközökkel majd rátalálnak a mûvére - jegyzi meg a Vatican Insider.
(forrás: Magyar Kurír) |
