Idén negyedik alkalommal, október 8. és 14. között rendezik meg a Magyar Katolikus Kultúra Napjait, amellyel a Püspöki Konferencia a magyarság katolikus kulturális értékeire kívánja felhívni a figyelmet. Színes, színvonalas eseményeken: elõadásokon, koncerteken és kiállításokon vehetnek részt az érdeklõdõk. Az alábbiakban a bennünket közvetlenül érintõ Váci Egyházmegye programjait ismertetjük.
Október 11-én, csütörtökön 15 órakor két kiállítás nyílik meg az Apor Vilmos Katolikus Fõiskola központi épületében: az egyik a fõiskola nyári alkotótáborának tárlata, amely a Szent József épület meglehetõsen komor, sötétbarna kapuja belsõ felületének megfestését mutatja be. A fõiskolán évek óta nagy népszerûségnek örvend a hallgatók körében a nyári alkotótábor, ahol különbözõ technikákat próbálhatnak ki, egyrészt azért, hogy hivatásukban felhasználhassák a gyermekek fejlesztésére s értékátadásra, másrészt a hallgatók tehetséggondozását és közösségformálását is szolgálja az együtt töltött néhány nap.
Pillanatképek az otthontalan emberek világából címmel fotókiállítás is nyílik a fõiskola központi épületében Németh Kitty, Köves Ferenc és Kardos Ádám munkáiból. A tárlat célja felhívni a társadalom figyelmét a hajléktalan emberek problémáira, és motivációt nyújtani a minél szélesebb körû felelõsségvállaláshoz.
A megnyitón köszöntõt mond Fülöpné Erdõ Mária rektor; a kiállításokat megnyitja Varga Lajos váci segédpüspök. Közremûködik a Bálint Sándor Hagyományõrzõ Kör.
A mûvészetek szerepe a kultúrában. Kornis Gyula reneszánsza címmel kisebb konferenciára kerül sor a váci Credo-házban (Vác, Kossuth tér 4.) október 12-én, pénteken 15 órától. Köszöntõt mond Fülöpné Erdõ Mária, az Apor Vilmos Katolikus Fõiskola rektora, valamint Varga Lajos váci segédpüspök.
Program: Szatlóczkyné Gajdóczki Zsuzsanna: Kornis Gyula reneszánsza Hámori József: Nincs két kultúra René Nouailhat: Az okatásügy vallási jelenségei Franciaországban Varga Lajos: Barokk mennyország Vácott
A kis herceg címmel zenei meditációt mutatnak be Antoine de Saint-Exupéry mûve alapján október 12-én, pénteken 19 órakor a váci székesegyházban a 18 órakor kezdõdõ szentmise után. Megnyitó beszédet mond Beer Miklós váci megyéspüspök. Zeneszerzõ Horváth István mûvésztanár; rendezõ Benedek Gyula, vezényel Sándor Bence.
Elõadják: a Frédéric Chopin Zeneiskola Ifjúsági Zenekara, Gödöllõ (mûvészeti vezetõ: Nagy Andrea) és a Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium Ifjúsági Énekkara (mûvészeti vezetõ: Embey-Isztin Gabriella). Közremûködnek: Kókai Noémi – Kis herceg, Bódi Zsófia (szoprán), Fáklya Erzsébet (mezzo szoprán) és az Apor Vilmos Katolikus Fõiskola drámapedagógiai csoportja.
A további egyházmegyék programjai itt olvashatók >>
(forrás: Magyar Kurír) |